Az erdők jelentősége

 Az erdő Földünk, s a rajta élő emberek egyik életforrása, a természeti tényezőktől és emberi beavatkozásoktól függő életközösség és élőhely. Az erdő a földünk legfejlettebb életközössége, amely magában foglalja a talajban élő mikroorganizmusokat, a földfelszínen élő mohákat, gombákat, lágy- és fás szárú növényeket, továbbá a benne élő rovar-, madárvilágot és vadállományt.

Az erdő legfontosabb hatásai:
- a legnagyobb szén-dioxid fogyasztó (szénmegkötés) és oxigén-termelő,
- a legnagyobb szervesanyag termelő, a fának mint nyersanyagnak, újratermelhető energiahordozónak, és még sok egyéb, erdőből kikerülő terméknek a forrása,
- a Föld vízháztartásának alapvető szabályozója,
- a mezo- és makroklíma befolyásolója,
- a tápláléklánc megszakítás nélküli fenntartásának lassan már egyedüli helyszíne,
- a környezet legjelentősebb védője,
- egészségnevelő, regeneráló hatása egyedüli,
- jóléti, kulturális, esztétikai hatása nélkülözhetetlen.

Az erdőt nem lehet egyszerűen a fák együttesének tekinteni. Egy erdőtűznél sem az a legnagyobb baj, hogy elpusztul az erdőt alkotó fák tömege, hanem elpusztul egy önmagát fenntartó, az emberi beavatkozás mértékétől függően önmagát megújítani képes, önszabályozó környezeti rendszer, amely számos élőlénynek ad életteret és életlehetőséget.

Nagyobb tájak szerves részeként az erdők más területekhez – az azokon lévő más ökoszisztémákhoz – kapcsolódnak, s nem tekinthetők a bioszférába beékelődő, elkülönült területnek.

Az 1972-es Buenos Aires-i erdészeti világkongresszuson magyar javaslatra elfogadták az erdők több funkciójáról szóló tételt. Eszerint az erdők szolgálják a termelést, kifejtik védőhatásukat, és egyúttal eleget tesznek szociális, jóléti szerepüknek is. A mai szakmai nyelvezet szerinti fogalmazásban tehát valamennyi erdőterület egyidejűleg tölt be védelmi, gazdasági és közjóléti szerepet. Az erdőállomány jellegétől, elhelyezkedésétől, a társadalmi, gazdasági igényektől függ, hogy ezek közül melyiket tekintjük meghatározónak, elsődlegesnek.

Erdeink mintegy harmada elsődlegesen védelmi funkciót tölt be. Ide tartoznak a természetvédelmi oltalom alatt álló ún. védett erdők (részletesen kifejtve egy másik lapon), továbbá a védő erdők, melyek elsősorban a természeti környezet vagy a létesítmények védelmét látják el, illetve egyéb védelmi célokat szolgálnak.

A következő védőerdő-típusokat különböztetjük meg:

A talajvédelmi erdő a meredek lejtőket védi a lezúduló csapadékvíztől, a vízmosások mélyülését lassítja (erózió), valamint a szélfúvástól fenyegetett laza termőrétegű homokos és kotus (láptalajok) talajfelszínét védi (defláció).

A mezővédő erdő elsősorban a szél káros hatásaitól védi a mezőgazdasági termőterületeket, de számos élőlénynek is menedéket ad, gazdagítva ezzel a mezők élővilágát.

A ún. vízvédelmi erdő az ivóvíz-bázisok felszíni területén, a tározók, tavak és más felszíni és felszín alatti vizek, források vízkészletének mennyiségi és minőségi védelmében játszik meghatározó szerepet.

Az árvízvédelmi töltések, valamint a gátak hullámverés és jég elleni védelmében vállal jelentős szerepet a partvédelmi rendeltetésű erdő. Ide soroljuk a csatornák, folyók, tavak és holtágak partszakaszait védő erdőket is, melyek segítenek elkerülni a káros szivárgásokat, elhabolásokat, és kiemelkedő szerepet játszanak a talajvízháztartás szabályozásában.

Hétköznapjainkat legnagyobb mértékben talán az erdők településvédelmi funkciója érinti. Ezek a városok, községek és más települések határait, illetve egyes részeit, épületeit védő erdők, valamint az élet- és egészségi körülményeinket kedvezően befolyásoló belterületi vagy belterület határán elhelyezkedő erdők.

Az előbbihez szorosan kapcsolódik a természeti táj egységének, szépségének megőrzését szolgáló tájképvédelmi erdő, mely lehet a tájban történt káros beavatkozások (bányák, meddőhányók, gyártelepek, stb.) takarását szolgáló védőfásítás és erdőtelepítés is.

Bizonyos esetekben szinte ezektől nehezen különíthető el a műtárgyvédelmi erdő, mely az utak és műtárgyaik, a vonalas vízi létesítmények, a vasutak és tartozékaik védelmét, takarását, továbbá a közlekedés biztonságát szolgálja.

Közel egy évszázada már nagy erdőterületek szolgálnak honvédelmi érdekeket is. Gondoljunk csak a Várpalota és Táborfalva környéki területekre.

Erdőállományainknak jelentős a gazdálkodásban betöltött szerepe is (gazdasági rendeltetés). Az ember az erdőt sokáig csak nyersanyagforrásnak tartotta, ezért a XX. század közepéig az erdők a faanyagtermelés szolgálatában álltak. Napjainkban faanyagtermelést szolgáló erdőként tartjuk nyilván az olyan erdőt, amelyben a faállomány nevelése és kitermelése a lehetséges legnagyobb mennyiségű és legjobb minőségű hasznosítható faanyag előállítását szolgálja úgy, hogy közben az erdő védőhatásai nem sérülhetnek. Ezen belül speciális szereppel bírnak az ún. ültetvény-erdők, melyek rövid vágásfordulóval kezelt, nemesített, vagy az adott tájegységben nem őshonos fafajokból álló, többnyire intenzív művelésű faállományok. A gazdasági erdők közé soroljuk még a magtermesztő állományokat, illetve –ültetvényeket (plantázsokat), melyek a szaporítóanyag termelését szolgálják, valamint a vadaskerteket. A vadaskert zárttéri (bekerített), intenzív vadgazdálkodásra kijelölt erdő, melyben az erdő fennmaradását és felújulási lehetőségét biztosítva kell vadgazdálkodást folytatni.

Új rendeltetésként került megfogalmazásra a földalatti gomba termelő rendeltetés, amely jelzi, hogy egyre terjed ezeknek az eddig kevésbé ismert gombafajoknak a hasznosítása, melyek gasztronómiai kereslete rohamosan növekszik. Kevesen tudják, hogy hazánk a kát világháború között a földalatti gombák, vagy más néven szarvasgombák gyűjtése terén Európában meghatározó szerepet játszott.

Magyarország erdőállományai az oktatást-kutatás céljait is szolgálják. Az erdei élőhelyek kutatása, az erdei iskolák által az oktatásba történő bevonása és a szakemberek állandó továbbképzése mind hozzájárul ahhoz, hogy még jobban megismerjük:
- az erdő funkcióit és dinamikáját,
- az ökoszisztémák és az emberi jólét közötti összetett kapcsolatokat, valamint
- az emberi tevékenységek és az erdőgazdálkodás kölcsönhatásait.

A hazai erdők nem tekinthetők teljes körűen önfenntartó környezeti rendszereknek, mivel jelenlegi formájuk több évszázados emberi beavatkozás, gazdálkodás során alakult ki. Az erdők nagyobb részének fenntartása csak szakszerű erdőgazdálkodás keretében lehetséges.

Egyre növekvő teret nyer hazánkban is az úgynevezett természetközeli erdőgazdálkodási gyakorlat, vagy ahogy ehhez kapcsolódó célként szokták említeni a folyamatos erdőborítást fenntartó erdőgazdálkodási módszereket. Ezek közös jellemzője, hogy az ember gazdálkodása során egyre inkább a természeti folyamatok megismerésére és azok használatára, hasznosítására építve avatkozik be az erdők életébe, gyakorolja az ember számára nélkülözhetetlen erdei haszonvételeket (faanyag nyerés, erdei termékek gyűjtése, stb.)

Meg kell tehát találni azokat a módszereket, amelyek mellett az együtt élő erdő és ember megtalálja a lehetséges legteljesebb harmóniát és egymás létét kölcsönösen segítik.  Az erdőgazdálkodás célja ezért nem lehet más, mint az erdő védelme és a fenntartható erdőgazdálkodási tevékenység, annak érdekében, hogy az erdő megőrizze biológiai változatosságát, termő- és felújuló képességét, valamint megfeleljen a társadalmi igényekkel összhangban lévő környezeti- és gazdasági elvárásoknak, továbbá szolgálja az egészségügyi-szociális, valamint oktatási és kutatási célokat. S mindezt annak érdekében, hogy unokáink is élvezhessék az ERDŐT.

Menü

Főoldal

Navigáció