„Nincs szebb erdő a magyar bükkösnél és nincs szebb vad a benne orgonáló szarvasbikánál…”   (gr. Széchenyi Zsigmond)

A vadállomány az erdei életközösség szerves része. Vad nélkül az erdő nem képzelhető el, éppen úgy hozzátartozik, mint a jó levegő, az énekes madarak, a rovarok, a gombák, a szemet gyönyörködtető virágok, a sziklák és a patakok. Ebből az elszakíthatatlanságból következik, hogy a nagy erkölcsi és anyagi értékű vadállomány sem létezhet tartósan erdő nélkül, hiszen egész éven át, vagy egyes évszakokban rejteket, táplálékot és utódnevelő menedéket nyújt számára, az erdő a vad természetes és mással nem helyettesíthető élettere. A nagy kiterjedésű erdőségekben elsősorban a gím- és dámszarvas, a muflon, az őz és a vaddisznó találja meg életfeltételeit. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az úgynevezett apróvadfajok –mezei nyúl, fácán – nincsenek jelen a magyar erdőkben, csupán előfordulásuk nem olyan gyakori, mint a síkvidéki, kisebb erdőborítottságú területeken.

A vaddal való gazdálkodás nagy szakértelmet, felelősséget és tervszerűséget igénylő hivatás, melyet kizárólag az erdőgazdálkodás érdekeinek felismerésével és azokkal összhangban lehet gyakorolni. A vadgazdálkodás fő célkitűzése, hogy a vadászterületeken, melyek hasznosítását az állami- vagy magán földtulajdonosi kör önmaga vagy bérbeadás révén biztosítja, tartamosan mód nyíljon az etikus vadászatra. Bölcs belátással tehát olyan létszámú vadállományt kell fenntartani, ami az élőhelyet, az erdőt az elviselhető mértéken felül nem károsítja és lehetővé teszi a legjobb minőségű, legértékesebb trófeát hordozó példányok nevelését.

A vadgazdálkodás magas szintű művelésében hazánk világszerte elismerést vívott ki magának. A hozzánk látogató, szenvedélyüknek hódoló külföldi vadászok nemcsak a magyar vad és vadgazdálkodás jó hírét öregbítik, hanem országunk nemzetközi megbecsültségét is emelik párját ritkító vadászélményeik közreadásával.

Magyarországon jelenleg a szakemberek egybehangzó véleménye szerint a nagyvadállomány túlszaporodott és helyenként – elsősorban táplálkozásával – igen súlyos erdei károkat okoz. A vadgazdálkodást úgy kell irányítani, hogy erdeinkben olyan mennyiségű vadállomány éljen, mely az erdők létét, fejlődését nem gátolja, és nem fordul az élőhely tönkretételével és felélésével önnönmaga ellen! Ahogyan Kaán Károly, az egyik legnagyobb hazai erdészünk megfogalmazta: "...A vadászatot tehát mindig az erdő- és mezőgazdaság érdekeivel egybehangzóan, s akként kell ellátni, hogy az gonddal ápoltassék és vadászmódra gyakoroltassék.” (Kaán Károly. 1904. Erdészeti Lapok II. füzet.)

A magyar erdők kínálta változatos élettér lehetővé teszi, hogy hazai vadfajaink rendkívüli genetikai értékei érvényre jussanak, és messze földön híres trófeákban öltsenek testet. Dámszarvasból és vaddisznóból világrekorder trófeával büszkélkedhetünk, de gímszarvasból és őzből is a világ legjobbjai között tartják számon a nálunk elejtett agancsosokat. Évente közel 200 ezer nagyvad kerül puskavégre, melyből legnagyobb arányban a vaddisznó részesedik. 

A mostani erdész és vadászgeneráció kiemelten fontos küldetése, hogy az erdő és vad között helyenként kibillent egyensúlyt helyrehozza, és féltő gonddal tovább őrizze eleinktől kapott gazdag örökségünket, a magyar erdőt és vadat!